Városlista
2025. december 22, hétfő - Zéno

Hírek

2017. December 07. 08:44, csütörtök | Helyi
Forrás: szoljon.hu

Újabb háziorvosi rendelő újult meg Szolnokon

Újabb háziorvosi rendelő újult meg Szolnokon

Sajtónyilvános épületbejárást tartott a Zagyvaparti sétányon üzemelő, közelmúltban felújított orvosi rendelőben Falusi Vajk önkormányzati képviselő kedden.

Két évvel ezelőtt újult meg a Móra úton a gyermekfogászati rendelőknek helyet adó épület, jelenleg pedig a Móra úti „nagy” rendelő felújítása zajlik.

Ennek kapcsán új információ, hogy a háziorvosok, illetve védőnők várhatóan jövő év elején költözhetnek vissza a modernizált, megújult épületbe. Az elkövetkező években pedig megkezdődik a Temető úti, illetve a Széchenyi körúti orvosi rendelő felújítása is.

– A Zagyvaparti rendelőben megvalósult, háromhetes beruházás során kicserélték a nyílászárókat, teljesen felújították a váróhelyiséget, valamint a vizesblokkokat, de padozat- és falburkolatcsere, illetve festés is történt a társasház földszintjén található helyiségekben.
A felújítás százszázalékos önkormányzati forrásból, hét és fél millió forintból valósult meg.

– A rendelőben két felnőtt háziorvosi körzet, dr. Demeter Erzsébeté és dr. Urbán Lászlóé működik, s mintegy négyezer főnyi lakosság tartozik ide – mondta a 11. számú választókörzet városatyja.

– Falusi Vajk beszámolt arról is, hogy e térségben a közelmúltban a közlekedésbiztonság javítása érdekében kiépült a Várkonyi téri körforgalom, megkezdődött a Szántó körút négysávúsítása – egy szakasz már kétszer kétsávossá bővült –, amely projekt hamarosan folytatódik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek

Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben

Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen

2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld

Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti