Hírek
2017. Szeptember 20. 10:40, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Újabb gyanúsításokkal folytatódik az egyre dagadó kézilabda bundabotrány
Újabb három személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Budapesti Nyomozó Ügyészség a kézilabda-mérkőzésekkel kapcsolatos vesztegetés miatt indított nyomozása során, ezzel a gyanúsítottak száma kilencre nőtt.
A Fővárosi Főügyészség a MTI-ez eljuttatott szerdai közleményben azt írja, hogy a "jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egyes klubcsapatok vezetői, illetve edzői a mérkőzések eredményének befolyásolása érdekében kínáltak fel jogtalan előnyt (alkalmanként több százezer forintot), amit az érintett játékvezetők elfogadtak".
A hivatal június 7-én több helyszínen tartott házkutatást, melynek során okiratokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglalt le, és hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként, most pedig újabb hármat. Az ügyészség tájékoztatásából kiderül: négy játékvezető, két csapatedző, két klubelnök és a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egyik tisztségviselője gyanúsított. Mindannyian szabadlábon védekezhetnek.
A nyomozás jelenlegi határideje november 23., de ez meghosszabbítható.
Az MKSZ a júniusi házkutatásokat követően kiadott közleményében többek között azt írta, hogy a sportágban régóta közszájon forgó szóbeszéd szerint egyes, jellemzően a kieséstől fenyegetett klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét. Ezt Kocsis Máté elnök jelezte a rendvédelmi szerveknek, és kérte közbenjárásukat az ügy tisztázása érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 13. 07:43, kedd | Belföld
Februárban dupla nyugdíj érkezik, és jön a 14. havi nyugdíj első részlete is
Február különösen erős hónap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen dupla nyugdíj érkezik, megérkezik a rendes és a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is
2026. Január 13. 07:32, kedd | Belföld
2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma meghaladta a 20 milliót
2026. Január 13. 07:24, kedd | Belföld
Hideg idő - A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet:
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
