Hírek
2018. Október 31. 11:08, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Óriási kokainfogás a fővárosban
Jelentős - több mint ötvenmillió forintot érő - mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak egy bolgár, egy szerb és egy magyar férfi ellen
- közölte honlapján a rendőrség szerda reggel. A 63 éves bolgár Sz. I. Ivanov hétfő délben egy budapesti kávézóban találkozott az 53 éves szerb H. Ahmettel és a 63 éves Cs. Lászlóval. Rövid megbeszélés után távoztak, majd négy óra múlva visszatértek a kávézóba. Cs. László egy pénzzel teli papírtasakkal érkezett, amelyet H. Ahmet a parkolóban lévő autójában elrejtett. A kocsiból pedig elővett egy szatyrot, amelyben 1054 gramm kokain volt, és átadta két társának.
A közbelépő rendőrök a bolgár férfi kabátja alatt még 232 gramm kokaint találtak. A szerb férfi pedig a nyomozóknak megmutatta a gépkocsijában lévő rejtekhelyet, amelyből további 1054 gramm kokain, valamint a korábban átvett 39 600 euró került elő.
A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 51,5 millió forint.
A Nemzeti Nyomozó Iroda az elfogott férfiakat gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette őket és kezdeményezte letartóztatásukat - olvasható a police.hu oldalon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 13. 07:43, kedd | Belföld
Februárban dupla nyugdíj érkezik, és jön a 14. havi nyugdíj első részlete is
Február különösen erős hónap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen dupla nyugdíj érkezik, megérkezik a rendes és a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is
2026. Január 13. 07:32, kedd | Belföld
2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma meghaladta a 20 milliót
2026. Január 13. 07:24, kedd | Belföld
Hideg idő - A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet:
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
