Hírek
2021. December 10. 13:07, péntek |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Letartóztatták az egy órán belül négy nőt megtámadó férfit
Elrendelte a bíróság annak a 31 éves férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint kevesebb mint egy órán belül négy nőt támadott meg november 13-án Budapesten - tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.
Ibolya Tibor ismertette: a négy eset közül három egy kőbányai bevásárlóközpontban, egy pedig Zuglóban, a nyílt utcán történt.
Az ügyben a XIV. kerületi rendőrkapitányság nyomoz súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A nyomozási bíró elrendelte a kényszerintézkedést, amelyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság - ugyancsak csütörtöki -közleménye szerint a szigetszentmiklósi K. Zoltán a Mogyoródi úton akadt össze egyik áldozatával, akit először fejen ütött, majd a földre lökte, belerúgott, és szó nélkül továbbállt. A kerületi rendőrök fél órán belül elfogták a férfit, aki azonban akkor tagadta, hogy bárkit megvert volna.
Miután felmerült a gyanú, hogy három másik hasonló bűncselekmény is hozzá köthető, a férfi ellen november 26-án elfogatóparancsot adtak ki. Az új adatok szerint alig egy órával a zuglói támadás előtt a férfi egy X. kerületi bevásárlóközpont egyik elektronikai üzletében lépett egy nő mögé, akit olyan erővel ütött fejbe, hogy a nő a földre zuhant, ő pedig kisétált az üzletből. Ezután egy cipőbolthoz ment, ahol szó nélkül arcon ütött egy vele szembejövő nőt, aki szintén a padlóra esett. A támadó ezután egy ruhaüzletnél ütött tarkón egy nőt, majd elhagyta a bevásárlóközpontot.
Mindegyik sértett arról számolt be, hogy a támadó szó nélkül ütötte meg őket, a tettlegességnek semmilyen előzménye nem volt.
A körözött férfit egy hete fogták el ugyanannál a bevásárlóközpontnál, ahol három héttel korábban a támadások történtek. K. Zoltánt előállították és négyrendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi a bűncselekmények elkövetését tagadta, azt mondta, nem volt soha az erőszak híve - közölte a rendőrség.
A fővárosi főügyész közleményében azt írta, hogy az ügynek további sértettjei is lehetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
