Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2018. Június 22. 13:26, péntek | Helyi
Forrás: szoljon.hu

Kezdődhet az aratás Szolnok határában

Kezdődhet az aratás Szolnok határában

A melegnek köszönhetően két héttel hamarabb kezdhették meg idén az őszi árpa aratását, és az őszi búza beérése is két héttel korábbra tolódott, számolt be róla Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke. Probl

A megyei elnök elmondta, az árpa aratása még tart, hektáronként 4,5 tonna körüli atermésátlag, bár ez a betakarítás végére a jobb termőterületek eredménye miatt 4,7–4,8 tonnára javulhat.

A termés minősége minden szempontból megfelel az előírásoknak, a mennyisége lehetne valamivel több.

– A búza betakarítása is megkezdődik a jövő héten – vetítette előre Hubai Imre Csaba –, sőt, már most is vannak olyan táblák, melyek készek az aratásra.

– Hosszú évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az árpa hozamáhozhasonló termésmennyiségetad majd a búza. Ennek érése viszonylag egyenletes – vélekedett a szakember.

– A téli időszakban rendült meg kicsit az állomány, de komolyabb kár, rovarkártétel nem érte a termést. A gabona területének legfeljebb tíz százalékában tehettek kárt az utóbbi időszak intenzív záporai – fejtette ki a megyei elnök.

Ami viszont problémás: a búza felvásárlási ára továbbra sem éri el az 50 Ft/kg-ot, ami a veszteségmentes termesztéshez szükséges. Az őszi búza megyei vetésterülete 118 ezer 582 hektár, őszi árpát pedig 26 ezer 730 hektáron vetettek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 15:25, péntek | Bulvár

Június 1-jén lesz a békemenet

Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

2024. Május 10. 15:24, péntek | Életmód

Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben

A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A közlekedési helyzeteket játékosan bemutató parkot Lázár János építési és közlekedési miniszter adta át pénteken.

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.