Hírek
2024. Május 12. 08:59, vasárnap |
Életmód
Forrás: MTI
Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
A Szabadtéri Színházak Szövetsége Kálid Artúr színművésznek ítélte oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat:
Az elismerést Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója nyújtotta át péntek este a budapesti 6Színben a G.Ö.R.CS. előadása után - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
Mint írták, a szakmai szervezet egyhangú szavazással ítélte oda a színművésznek a díjat, amelyet a Gyulai Várszínház egykori legendás igazgatójáról neveztek el. A díjátadás hagyományosan azt is jelzi, hogy elindult a szabadtéri színházak szezonja - közölték.
A közleményben felidézik: Kálid Artúr rendszeresen játszik nyári színházakban. Az első szabadtéri fellépése - még főiskolásként - a Margitszigeten volt 1991-ben a Porgy és Bess előadásában. Többször szerepelt például Gyulán, a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a Kultkikötőben, a Mézesvölgyi Nyáron és a Veres1 Színház fesztiválján, a Kőszegi Várszínháznak pedig eddig négy produkciójában játszott. A Várszínház következő előadásán júliusban a Hyppolit, a lakáj címszerepét alakítja majd.
A közleményben felhívták a figyelmet arra is, hogy a Szabadtéri Színházak Szövetsége idén is megrendezi a Szabadtéri Színházak Találkozóját, amelyet azzal a céllal hoztak létre 2022-ben, hogy a saját nyári előadásaik eljussanak máshova is.
Az idei harmadik találkozó a Kultkikötő három helyszínén: Balatonbogláron, az Alsóörsi Amfiteátrumban és Balatonszárszón összesen hét előadást láthat a közönség.
A Szabadtéri Színházak Szövetsége a napokban tartott közgyűlésén újabb intézmény felvételéről határozott, így 17-re bővült a szervezethez tartozó tagok száma. Ma ez az egyik legnagyobb színházszakmai társaság Magyarországon - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 28. 16:00, szombat | Életmód
Elindult a református templomokat és műemlékeket bemutató Református Digitális Épített Örökségtár
Elindult a Református Digitális Épített Örökségtár, az új, online adatbázis a református templomok és műemlékek bemutatását tűzte ki célul - közölték az örökségtár készítői pénteken az MTI-vel.
2026. Február 28. 15:00, szombat | Életmód
Szallas.hu: tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló és Eger a belföldi utazók kedvence
Tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, nyáron pedig Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula lehet a belföldi utazók leggyakoribb választása - közölte a Szallas.hu portál előfoglalási adatai alapján pénteken az MTI-vel.
2026. Február 28. 08:44, szombat | Életmód
Pop-up kiállítás nyílt a Korda György-Balázs Klári művészházaspárról a Magyar Zene Házában
Pop-up kiállítás nyílt a Korda György-Balázs Klári művészházaspárról Onstage/Backstage címmel pénteken a Magyar Zene Háza Popkulturális Klubkönyvtárában.
