Városlista
2025. május 11, vasárnap - Ferenc

Hírek

2018. Július 11. 10:29, szerda | Helyi
Forrás: szoljon.hu

Egyre később házasodunk: kivárunk vagy csak halogatunk?

Egyre később házasodunk: kivárunk vagy csak halogatunk?

A számok azt mutatják, hogy nő a házasulandó kedv, de ezzel egy időben azt is, hogy ez egyre későbbre tolódik. A fiatalok először befejezik az iskolát, megteremtik az alapokat, de olyan is előfordul, hogy sokéves együttélés után döntene

– Mindig egyértelmű volt, hogy férjhez szeretnék menni – kezdte a szolnoki Molnár Lili.

– Szerencsére ebben a párom is egyetértett, így csak a megfelelő időpont megtalálása okozott némi problémát.

Az újdonsült feleség elmondta, ő mihamarabbi esküvőt szeretett volna, a férje viszont inkább még kivárt volna ezzel, míg anyagilag megerősödnek. Végül köztes megoldást választottak.

Összeköltöztek, de nem esküdtek meg. A statisztikák szerint ezzel messze nem voltak egyedül…

1991 és 2016 között ugyanistöbb mint nyolc évvel emelkedetta nők és a férfiak első házasságkötésének átlagos életkora, miközben a nemek közötti különbség lényegében nem változott. Az átlagos életkor emelkedését a demográfiai szakirodalomban gyakran úgy értelmezik, hogy az nem a házasság intézményével szembeni bizalmatlanságnak, hanem egy halasztó, halogató magatartásnak a jele.

Főleg az iskolai végzettség szintjének emelkedése és az egzisztencia megteremtése miatt fiatalon elhalasztott házasságokat későbbi életkorban ugyan, depótolják a párok.

Kiss Eliza, Tiszainoka polgármestere és egyben anyakönyvvezető is. Ő is azt tapasztalja, hogy egyre idősebb korban döntenek a párok a házasságkötés mellett.

– Jellemző, hogy manapság inkább már a harmincasok szeretnének megesküdni – mondta a polgármester.

– Természetesenvannak üdítő kivételek is. Vannak, akik a húszas éveikben járnak, de olyan párt is összeadtam már, akik a hetvenes éveiket taposták.

Az anyakönyvvezető hozzátette, több éve együtt élő, gyermekes párok közül is egyre többen döntenek úgy, hogy hivatalossá szeretnék tenni a kapcsolatukat.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyében emelkedett a házasságkötések száma 2017 azonos időszakához képest. 2018 első negyedévében kettőszázhatvanöt házasságot anyakönyveztek, vagyis tizenkilenc százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Vannak azonban, akik nem a hivatalosan kimondott igent tartják a kapcsolatuk alapkövének.

– Nem vagyok házasságpárti – mondta Horváth Zsuzsanna.

– A párommal évek óta együtt vagyunk, van egy közös gyermekünk is. Úgy gondolom, ennél szorosabb kötelék nem kötődhet közöttünk.

A szolnoki anyuka hozzátette, ha párja mégis megkérné a kezét, valószínű igent mondana.

– De ennek kicsi az esélye, hiszen már a kapcsolatunk elején átbeszéltük ezt. Úgy gondolom, nem a papíron múlik a boldogságunk.

Évtizedekig kitartottak

A házasságkötések számát tekintve a legdinamikusabb emelkedés az 55–59 éves korcsoportban történt – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal tanulmányában.

Ennek nagyon jó példája egy megyebeli pár, akik az ötvenes éveikben mondták ki a boldogító igent. A pár női tagjának édesanyja nem engedte a frigyet, mert régimódi szemlélete miatt úgy gondolta, lánya legfontosabb dolga az ő ápolása, kiszolgálása.

A pár évtizedeken keresztül kitartott egymás mellett, miközben titkos kapcsolatot folytattak. Majd mikor a nő édesanyja elhunyt, megejtették a régen várt menyegzőt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 11. 11:32, vasárnap | Helyi

Elismeréseket vehettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából

A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.

2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi

Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.

2025. Május 11. 11:46, vasárnap | Sport

Labdarúgó NB I - A Pakson győztes Ferencváros és a Puskás Akadémia között dől el az arany

A címvédő Ferencváros hátrányból fordítva 3-2-re nyert a harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati rangadóján, ezzel a Puskás Akadémiát visszaelőzve újra az élen áll.