Míg korábban évekig magára hagyottan álltak, illetve omladoztak a lakatlan portákon magukra hagyott házak, s az ember nem tudhatta, van-e egyáltalán gazdájuk vagy nincs, legfeljebb a járókelők tettek megjegyzéseket utcaképet elrondító voltukról, ebben az évben már új falak emelkedtek a régi maradványok helyén.

De a belvárosi társasházak lakói is most látták elérkezettnek az időt, hogy felújítsanak, átépítsenek, így a járdákon is kerülgethettük a lerakott építőanyagok köré emelt barikádokat.

Még most, novemberben is látni a környékünkön az épületek elé halmozott sódert vagy téglát, sőt, az ablakcserék is javában zajlanak, holott korábban az ilyesmit igyekeztek nyáriasabb időben lebonyolítani.
Tele vannak munkával a mesterek, hosszú a várakozási idő, panaszolták ismerősök, akik között akadt olyan is, aki a családi ház sarkának újrafalazását – amit már egyébként is másfél éve halogatott – végül jövő évre halasztotta, mert semmiképp sem akarta, hogy az ünnepek alatt „lyukas szobában süvítsen a szél”.
Tény és való: megyénkben az építőipar évekig halódott, a körbetartozások nyomán bedőlt cégekkel szerzett tapasztalatok után a hétköznapi emberek is inkább kivártak, árgus szemekkel figyelve a fejleményeket.

Az idei béremelések is sokat nyomtak a latba: bátrabban mernek immár az emberek költekezni, kölcsönhöz, hitelhez folyamodni, és belevágni az otthonteremtésbe vagy a régóta halogatott felújításba.
Már csak azon kell aggódni, ne a munka elkészülte után derüljön ki, hogy a különféle „mesterek” szakértelmében akadnak hiányosságok. Mert a vállalkozók, nyilván, amit csak lehet, bevállalnak, ám az építőiparban (is) változatlanul „hiánycikk” a képzett szakember.